Depressziós vagyok. voltam orvosnál. ez még csak az elsődleges diagnózis, de ha belegondolok, tök ráillik. És sokk-ként ért. mert van az úgy, h az ember sejt vmit, ott motoszkál a fejében, néha megbökdösi a vállunkat, néha sugdos a fülünkbe, de mi elhessegetjük, nem foglalkozunk vele. pedig a háttérben tudjuk. és aztán vki egyszercsak kimondja, vagy olvasunk róla és belénkhasít, h igen. ez az. és már mi is kimondjuk. Mint ahogy az autizmussal is voltam. Megkönnyebbülés is ez egyben. de most nagyon szar... Már pirosra bőgtem a szemeimet, nem is tudom, szar így szembesülni most ezzel, pedig tudom, h eztán könnyebb lesz, mert elmegyek, keresek szaksegítséget, és jobb lesz. tudom. És viszont, cserébe, az összes olyan embert le fogom építeni, aki nem segít nekem, hanem inkább árt. Ha férj is beletartozik ebbe, akkor őt is. Kurvanehéz lesz, senki nem vitatja, de attól tartok , lépni kell vmit.

Csak csóri gyerekeimet sajnálom, h van egy pánikbeteg, depressziós, Asperger szindrómás anyjuk, meg egy totálisan kimerült (gyaníthatóan szintén depressziós) ideges, üvöltöző apjuk... csak az a kurvanagy különbség, h én felismerem/felismertem h vmi nem stimmel, és elmentem orvoshoz, és kivizsgáltatom magam, minden panaszomat, ugye volt a migrén, most jön a gastroenterológia, a folyamatos görcsök, hasmenés miatt, házidoki szerint vmiféle allergia lehet... és a vizesedés is, allergiás tünetnek tűnik szte. Hát kiváncsi vagyok most már : )) és aztán jön a pszichiáter, a depresszió kezelése. Amúgy a doktorbácsi nagyon aranyos volt, végre úgy éreztem, vki foglalkozik velem, leült velem szembe, a szemembe nézett, és megnyugtató hangon beszélt. figyelt rám. Ellenben az igen tisztelt családom nyilván sz.rik a fejemre, mikor hazaértem, férj hívott, mondom neki: voltam orvosnál, de már éreztem, h nem rám figyel, mondom, akkor oké, ne is hallgass meg, nem érdekes, és leraktam... értem én, h melóhelyről hívott, de akkor mondja azt (amit nyilván tudok) h bocsi, jön a főnök, le kell tennem. ennyi. mert hiába tudom az eszemmel, az érzéseimnek szar, h nem figyel, meg leráz. és ez a mostani állapotomban ritka szarul esett. azóta hívott már 1x, de nem vettem fel... kértem tőlük segítséget nem egyszer, nem kétszer, elmondtam, mi a baj, de nem igazán fogták az adást... lehet, h a bírósági papírt, amit küldenek a válásról, komolyan venné??? nem tudom. fogalmam sincs, merre tovább. vagyis van, saját magammal kapcsolatban van. megyek orvoshoz, kérek segítséget, igen. jobban leszek. gyerekekkel kapcs. szintén van, viszem Mercit orvoshoz kivizsgálásra az éjszakai bepisilés miatt. Albit meg pszichológushoz (vagyis főleg én fogok járni gyaníthatóan) a nem-kakilás miatt. És Lucával pedig elmegyünk az autizmust igazoló papírért, és én is kivizsgáltatom magam ezirányban is. mondjuk ez irtó nehéz, lehet h nem is igazolható már nálam az asperger, de meggyőződésem, h az voltam-vagyok. persze ez nem old meg semmit, de legalább tudni fogom.

A házasságomat meg hiába próbálom én egyedül megoldani, megmenteni, ha a másik fél nem úgy áll hozzá, akkor nem megy. ennyi. ami nem hajlik, az törik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.