Ma tipikus hétfő reggel volt. Kezdődött azzal, h még tegnap du. irtózatosan görcsölt a fejem. Migrén. De az az igazi, jófajta, hányingeres, hányós, megőrülős. Egész nap carul voltam, de délutánra elérte csúcspontját... ehhez jött egy f.sós vírus, amitől a gyomrom is görcsölt. Na, így lerogytam a fotelba, és tehetetlen dühömben, meg a fájdalomtól, sírtam. Nem szoktam minden szaron bőgni, pláne ha fáj vmi, azért elmúltam 3 éves már, h sírjak, ha fáj vhol, szültem 3 gyereket, igaz, 2-őt császárral, de vajúdtam velük is jócskán, és ami utána jön fájdalom, az nem embernek való... de nem sírtam soha. Hát most eljött a pillanat. Azon agyaltam, h ki kéne hívni az ügyeletet, mert ez kurvaszar, még annál is szarabb, és közben az a nyomott érzés, meg az az érzés, h úristen, mindjárt meghalok, jézusmária, pokolian fáj... elgondolkodtam utána, h vajon nem pánikroham ez??? hogy ilynekor úgy érzem, meghalok, nem érem meg a másnapot?? Sürgősen kell vmit csinálnom ezzel, dolgozni rajta, ill. elmenni dokihoz, mert a pánikolás nagyon nem segít az életemben. Helyre kell tennem pár dolgot talán megint fejben. Én hiszek bizonyos dolgokban, a megfoghatatlanban, vannak megérzéseim, vannak ráeszméléseim. És tegnap is volt egy ilyen, bekattant a helyére vmi. Elkezdtem olvasni egy anyuka blogját, akinek autista a kislánya. Nagyon sok dolgot hasonlóan lát, mint én, sok olyan dolgot leírt, amit én is gondolok. Ennek a kislánynak nincs testvére. És ennek kapcsán kezdtem el gondolkodni. Tavaly, mikor L.-el voltunk a teszteket írni, kivizsgáláson, eljött egy pont, ahol azt mondtam, h vajon ha én ezt korábban tudom, h L. autista, még mielőtt megfogantak volna a tesói, lettek volna e tesói??? És a válaszom kész volt, akkor ott azt mondtam, h nem. Semmi szín alatt. Ha tudom, h ennyire szar a helyzet, h autista, h különféle fejlesztésekre kell őt hordanom, hogy lehet h egész életemben aggódhatok majd miatta, mert nem lesz képes normális emberi kapcsolatokat kialakítani, merthogy autista gyerekből autista felnőtt lesz, h minden hülyeségbe bele fogják vinni, mert annyira befolyásolható, ha meg se éri a felnőttkorát, mert vmi baleset éri emiatt... ha..., ha..., ha... a sok ha... de persze ez nem vezet sehová, csak akkor és ott már annyira belefáradtam ebbe, annyira kivoltam lelkileg, h ezeket gondoltam. És tegnap, végre megértettem. Hogy L.-ből valószínű azért lett az, ami, mert vannak testvérei. Eltanulta, eltanulja tőlük a megfelelő viselkedést, érzelmeket, és igen, már vannak saját érzelmei, régóta. Lehetséges, h eljutott volna ide más úton is, de állítom, h így könnyebben és gyorsabban értük el, hogy azért mostanra nemhogy érzelmei vannak, nemhogy ellátja magát, hanem segítőkészség is van benne, felelősségtudat, ami óriási dolog!! Persze nyilván ha nem születtek volna tesói, többet tudtam volna vele foglalkozni, hordani ide-oda, anyagilag is többet kapott volna, de vajon hová jutottunk volna mostanra? Na, ez az amit soha nem tudunk meg : )

Szóval a hétfő reggelt kezdtem írni. Olyan békés, csöndes volt minden. Picit lehűlt a levegő a tegnapi eső után, és a banda, - természetesen - édesdeden aludt még 3/4 7-kor... nekem csörgött az a fránya telefon ébresztője, gondoltam, felébrednek ők is, ahogy szoktak, szombat, vasárnap is, mindig, fél 6-6-fél 7 fele, de neeeem, ma nem. Ú.h. öntöttem némi kis kávét magamba, és mentem kelteni őket. L. fel is kelt, A. is, de M. csak átfordult a másik oldalára... hogy ezt miért nem szombat reggel csinálja???? nagynehezen 7 körül kezdett magához térni. Na, kzedődött. Anyaaa, szomjas vagyok. Tessék, igyál. Anyaaaa, eszek kiflit. jó. anyaaaa, így vágd szét - mutatja - és kend meg vajjal, és tegyél bele... belefojtom a szót: most nem lehet, nincs rá idő, öltözzél, mert elkésünk! egyed csak úgy a kiflit. Persze nem öltözik, megvárja, míg végzek az öccse öltöztetésével, és őt is nekiállok öltöztetni, na akkor meg elkezd vonyítani, h de én akajom! majd én öjtözök! csakhogy ilynekor erre már nincs idő... ordítás, sírás garantált. (Vajon eljön az az idő valaha is, h kiabálás, sírás, veszekedés nélkül tudjunk bárhová is elindulni???) Na, mindenki felöltözve, indulás. beülnek a kocsiba, én észbekapok, h boltba is kell menni, a szóda hol van. Á, megvan, a csomitartóban. Jé, eleredt az eső, hopp visszaszaladok esőkabátokért. Megvannak, bezárok. Hopp, a slusszkulcs bentmaradt. Vissza. Nincs sehol. Hol van? Áááá, a táskám oldalzsebében, csak fordítva vettem a vállamra, és hátulra került az a zseb, azért nem találtam. ááááááááá. Beülök, indulunk, hát izé, 3/4 8, már becsöngettek, szóval tökmindegy... sulinál kiszállás (Én kiabálok szokás szerint: menj a járdára! ki ne menj az úttestre! fogd a táskádat! legalább az egyiket! legalább a tesicuccot, légyszives! ne rángasd az öcsédet! siessél!) áááááá. Suliba be, L.-ék terme üres. Ja, tesióra van. Na, fogd a tesicuccod, aztán szaladj a tornaterembe. Én addig kipakolom a táskádból a könyveket a padodra. L. balra el, én elkészülök, mennénk el. L. jön vissza, h a tanárnéni aszonta, h most neki fejlesztőóra van, menjen fel a M. nénihez. Jó. Ceruzák megkeres, L. felmegy, mi átsétálunk az oviba. Huhh. M-et leadni az oviba ma sima ügy, A. se akar bemenni a csoportba, ill. picit bemegy, de aztán kijön, h anya, menjünk. Jó, megyünk boltba. A boltban 3x megyek vissza vmiért a kasszától, hát ma otthonhagytam az eszem...

De végül megvan minden, fizetünk, hazajövünk, epres-túrós muffint sütünk, kint esik az eső, túléltuk a hétfő reggelt : )

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.